Teljeskörű raktár megtervezése és megvalósítása a ProForm Kft-nél

Projekt jellemzők

Feladat: teljeskörű raktár megtervezése és megvalósítása
Méret: 3000 m2
Megvalósult: 2012
Helyszín: Ecser

Rövid ismertető

A ProForm Kft. a megrendelői igények hatékonyabb kiszolgálása érdekében, meglevő raktári csarnokaiban szeretett volna egy maximális tárkapacitású raktárrendszert megvalósítani. Erről kész koncepciója volt a beruházónak több szállítóval történt egyeztetést követően. Ekkor érkeztek a QLM szakértői. Már az első egyeztetésen világossá vált, hogy a megoldás keresésekor nem minden lehetőség került vizsgálat alá.

A QLM szakértői egy mindenre kiterjedő raktárlogisztikai megoldást mutattak be amely alapján végül megvalósult az új raktárrendszer. A raktárrendszer különlegessége a dupla mély tárolásra alkalmas állványrendszer és az ehhez tartozó targonca üzemeltetése, amellyel növekedett a raktár hatékonysága. A napi raktári folyamatok kiszámítható irányítását is a QLM által fejlesztett QLM WaProM szoftver biztosítja.

Ügyfél vélemény

“Egy már kész koncepció megvalósításával kapcsolatban tárgyaltunk a QLM szakértőivel, amikor a megbeszélés során kiderült számunkra, hogy koránt sem voltunk birtokában minden technológai megoldásnak ahhoz, hogy a legjobb döntést hozhassuk. Szinte tiszta lappal indultunk újra, végül a QLM szakértői egy átfogó, minden részletében átgondolt megoldással győztek meg minket. Pontosan ez az, amit én elvárok egy technológiai szakértő partnertől.”

Olejár Zsolt

logisztikai vezető
ProForm Kft.

Műszaki leírás

Raktári állványrendszer

  • Állványrendszer típusa: NEDCON soros raktári állványrendszer
  • Tárolásiszintekmagassága: A.Állványsorok 0/1.950/3.900/5.850mm B.Állványsorok 0/2.450/4.900/6.850mm
  • Hossztartók hossza: 1.800 / 2.700 / 3.600 mm
  • Tárolási mélység: egy rakat, illetve két rakat mélyen
  • Munkafolyosók száma: 6 db
  • Munkafolyosó szélessége: 3.100 mm
  • Rakat típusa: szabványos EUR rakat 800×1.200 mm
  • Rakat magasság / elosztás: h=1450 mm / 12%, azaz 528 db h=1750 mm / 63%, azaz 2.876 db h=2.250 mm / 25%, azaz 1.124 db
  • Rakat maximális tömege: 300 kg
  • Rakatférőhelyek száma: 4.528 db EUR rakat

Raktári- és ipari kapuk, dokkolórendszerek

  • 1 db ITW ipari gyorsmozgású PVC kapu, 2.500×3.000 mm
  • 1 db ITW ipari gyorsmozgású PVC kapu 3.500×3.500 mm
  • 1 db ITW ipari gyorsmozgású PVC kapu 2.950×3.400 mm
  • 3 db Novoferm tűzgátló kapu 2.500×3.000 mm

Raktári anyagmozgató gépek

  • 2 db CROWN gyártmányú WT3040-2.0
  • 3 db CROWN gyártmányú ESR5260-1.4 TT7140 tolóoszlopos targonca KOOI RG2 201400/1050 teleszkóvillával és oszlopra szerelt színes kamerarendszerrel
  • 1 db CROWN gyártmányú ETi4000-1.2 TT5400
  • 1 db CROWN gyártmányú Ravas 1100 mérleges raklapemelő
  • 1 db CROWN gyártmányú iForks 2500 targoncamérleg

Raktárirányítási szoftver

A bevezetett QLM-WaProM webes raktár-irányítási informatika rendszer az alábbi főbb funkciókkal támogatja a raktározási folyamatokat:

  • Alapanyag áruátvétel és betárolás, algoritmizált tárhely keresés soros szimpla és dupla mély állványrendszer feltöltésével;
  • Egyedi formátumú címkézés;
  • Alapanyag készlet foglalása és komissiózása a gyártás részére;
  • Késztermék készletre vétel és algoritmizált tárhely keresés soros szimpla és dupla mély állványrendszer feltöltésével, vevőfüggő címkézés;
  • Vevő rendelések alapján foglalás, komissiózás és kitárolás irányítás;
  • Gyártási dátum alapján optimalizált FIFO;
  • Vezérelt betárolási és kiszedése feladatok kiosztása a raktári dolgozóhoz, feladat ütemezés és priorizálás;
  • Adatgyűjtő terminál és mobil eszközök, Wifi hálózat szállítása és kiépítése;
  • Leltározás, selejtezés és készletállapot kezelés;
  • Email riasztások, E-mail riport küldés;
  • Webservice alapú interface a Cobra Conto ügyviteli rendszerrel.