Megjelentek az élelmiszeripari pályázatok

Pályázati lehetőségek feldolgozó üzemek számára

A mezőgazdasági termékek feldolgozását, értéknövelését végző vállalkozások számára új pályázati felhívások váltak elérhetővé a Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága honlapján.

A pályázati konstrukciók keretében raktártechnológiai fejlesztések is megvalósíthatók. A pályázati kiírás alapján raktári eszközök és raktárirányítási szoftverek is beszerezhetők sikeres pályázat esetén.

A QLM szakértői kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő ajánlat összeállítását biztosítják. A pályázat beadásához tapasztalt pályázatíró céget javaslunk megkeresni.

A pályázati felhívások bemutatása

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján 2024. június 14-én közzé tette a „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-1-24 kódszámú), valamint a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívásokat.

A felhívások a korábbi pályázati időszakoktól eltérően itt érhetőek el.

Raktártechnológiák beszerzése pályázati konstrukció keretében

A Feldolgozó üzemek támogatása (-2-24 kódszám végződésű) pályázat esetében raktár (késztermék vagy göngyöleg raktár) kialakítása is finanszírozható a konstrukció keretében, akár önmagában is, amennyiben igazolható módon kapcsolódik feldolgozó tevékenységhez. Új raktár kialakítása akkor is lehetséges a pályázat keretein belül, ha egy korábbi pályázat keretében kialakított üzem feldolgozó folyamataihoz kapcsolódik.

Új eszközök beszerzése kategóriában az alábbi raktártechnológiai eszközök is beszerezhetőek:

Raktár-automatizálási projekt során lehetőség van az eszközök beszerzésén kívül WMS (raktárirányítási) szoftver beszerzésére is, ami irányítja a raktári folyamatokat.

Raktári fejlesztés esetén kiemelten fontos ügyelnünk az energiahatékonyságra. Kapu- és dokkolástechnikai megoldásaink a hűtési lánc megtartásával eredményeznek jelentős költségmegtakarítást.


Pályázati felhívások – kiemelt adatok

KAP-RD04a-RD04b-2-24 – Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása

  • A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
  • Kedvezményezettek köre: Vállalkozás, mely a mezőgazdasági termékek értéknövelését valósítja meg, Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, és a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik.
  • Támogatás maximum összege: 200 000 000 Ft
  • Támogatás / rendelet nyitva: 2024. augusztus 13. – 2025. április 7.
  • A benyújtáshoz szükséges dokumentumok itt érhetőek el.

KAP-RD04a-RD04b-1-24 – Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása

  • A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
  • Kedvezményezettek köre: Mezőgazdasági termékek értéknövelését, piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést és/vagy kapcsolódó zöld beruházást megvalósító vállalkozás.
  • Támogatás maximum összege: 150 000 000 Ft
  • A benyújtáshoz szükséges dokumentumok itt érhetőek el.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 14-én 24 óráig van lehetőség. A pályázati felhívásban meghirdetett 3. és 4. benyújtási szakaszban támogatási kérelem benyújtására már nem nyílik lehetőség, a KAP-RD04a-RD04b-1-24 kódszámú pályázati felhívás lezárásra kerül.


Konzultáljuk a pályázati felhívásokról!

Fejlessze mezőgazdasági termékek feldolgozását végző vállalkozását, vegyen igénybe pályázati forrásokat raktártechnológiai fejlesztéshez!

Keressen minket az info@qlm.hu e-mail címen vagy a +36 23 800 420 telefonszámon!

A QLM szakértői kizárólag a pályázati kiírásnak megfelelő ajánlat összeállítását biztosítják. A pályázat beadásához tapasztalt pályázatíró céget javaslunk megkeresni.

advanced-floating-content-close-btn